Sherlock véleményfoszlányok 1.

Figyelem SPOILER veszély!!Aki még nem látta ne olvassa ,mert nyomokban információkat tartalmaz mind három részből!



Egy fórumbeszélgetés részlete
Olvastam,hogy mit írtatok eddig és hogy vélekedtek az új évadról. Mindenkivel egyetértek. Egyfelöl imádom -ha lehet így mondani - az "új" Sherlockot,mert eddig nagyon hiányoltam az érzelmeket és kezdtem unni,hogy Sherlockról szinte csak azt tudjuk,ami rossz . Most megkaptam az érzelgést,annyira hogy volt amikor majdnem sírtam is :)  Más felől viszont én is úgy vélem,hogy valami hiányzott belőle,ami az előzőekben még meg volt. Semmi nem lehet tökéletes és biztos nincs könnyű feladatuk a készitőknek,de itt nem volt arányos a történések elosztása. Ezzel csak annyit akarok mondani,hogy vannak benne felesleges "húzások" amitől úgy tűnik,mintha nem tudták volna,hogy mivel töltsék ki az időt... Lehet,hogy nincs igazam,de ilyen például az utolsó rész halucináció-félesége.Na,ahhoz mérten új főgonoszunk szereplése nekem fájóan rövid volt és talán ez az amivel leginkább nem tudok ki békülni. Nem volt túl sok értelem benne. ( Őszintén. Azért kellett hogy pöckölgesse Johnt??! )  Szerintem aki látta tudja mire gondolok.  Az a képzelgős rész nagyon sok és túlzás volt,bár meg kell hagyni azért még sem érdektelen,mert a színészeken mindig csak ámulni tudok. Fantasztikusak. Nyilván ha nem lennének ennyire jók még szigorúbb lennék,de lehetetlen nem szeretni ezt a csapatot és a leírtak ellenére elfogult -és lassan elborult - hívük vagyok . :D   Még annyit,hogy tetszettek a meglepő dolgok,azért is,mert érdekes módon van ami kiszámítható és ennek ellenére ugyan úgy meglepett. Molly bele való pofozkodásától kezdve a koszorúslányon át a alkóholizálásig van néhány nagy csokorra való remek pillanat,melyek közül már biztos temérdek kedvencünk is van. :)  Hozzá tenném,hogy Ben mozdulatai valami hihetetlenek. Nem tudom,hogy csnálja,de hogy órákig eltudnám nézni az tuti. Időnként kijön belőlle Khan,amitől kiráz a hideg,persze jó értelemben .
Nagyon sokat nevettünk rajta anyukámmal. Kíváncs leszek,hogy a továbbiakban hogy oldják meg a komolyság vs humor dolgot.

Elnézést a regényért,de valószínüleg nem sűrűn fogok tudni írni,most volt lehetőségem ezért lett ilyen hosszú.

A kistesom is pont azt mondta,hogy kezd szappanopera lenni,amiben tenyleg van igazsag.Eleg furcsa,hogy vannak uj szereplok,de semmit nem kezdenek veluk,pontosabban majdnem veluk szurjak el,mert Mary pl tiszra klise-javitsatok ki,lehet,hogy rosszul latok valamit.Nekem hiaba volt elsore szimpi,mar akkor azt mondtam,hogy ki "kell" nyirni.Amikor meg jottek a lovoldozessel,fogtam a fejem. Ez tenyleg muszaj volt? Vajon direkt csinaltak ennyre "elcsepeltre". Nyugodtan elbirt volna a dolog valami kreativabbat is.Idegesito,hogy azokkal akikkel esetleg vihettek volna valamit a tortenetbe,inkabb a szappanopera iranyaba terelik az egeszet.A gyerek dolog nagyon gaz.Megint az lesz a vege,hogy biztos szegeny John fog szivni ezzel,o fog kikeszulni. Az eredeti Watson mintha egyszer megozvegyult volna,de ott nem volt gyerek.Igy eleg kegyetlen lesz,ha netan valoban ugy folytatnak,hogy Marynek annyi.A gonosznak sem tudom mi ertelme volt,ha pikk-pakk vissza hozzak Moriartyt.A legbenabb elem. SH valtozik,de erre minden ugyan az.

Az ocsem mondta,amugy ,hogy az 3x1-ben nem is a valos tulelest mondta el,szoval nem tudjuk,hogy csinalta.Errol velemeny? Ha igy van,ezzel meg kezdhetnek valamit,remelem legalabb kihoznak belolle vmit...

Öcsim azt  mondta,hogy Jim nem élhette túl,vagy is nem valószínű,hogy akkor Sherlock nem tudna róla. Lehet,hogy előre felkészült erre,ami még jól is elsűlhet a sorozat folytatását illetően. Én Irene-ra is gondoltam,de arra is ,hogy esetleg hasonló megszállott akarja "visszahozni" ,mint Anderson, vagy hasonló... I belive in Moriarty?    Mégis valósznübb,az első verzió tűnik talán helytállóbbnak, inkább Jim szórakozik... Irene tudtommal még soha nem tért vissza, érdekes lenne ha most még is. Én nem ellenezném,pláne ha rendes magyarázatot kapunk rá,de azért  fura lenne...

Örülnék ,ha most nem húzódna el,mert akárhogy is,kíváncsivá tett...

Ezt még muszáj lernom,lehet kicsit hosszú lesz,bár nem tudom...Szóval,érzem,hogy kicsit túlzásba vittem talán a hibák felhozását,ezért elnézést kérek. Nekem annyi ebben az évadban az érzelem, hogy nem túlzásnak érzem,csak túl nagy hatással voltak rám azok a részek. Nem igazán tudok mindent le írni ,ami eszembe jut,más is így van ezzel... Alapjáraton amúgy is elfogult vagyok a sorozattal és Bennel kapcsolatban különösen ,akkor is,ha ez annyira nem érzékelhető. Furcsa dolog,de mindazt amit eddig leírtam - a negetívumokat- könnyebben összetudtam szedni,mint azt a rengeteg mindent amit imádok a filmben,a szereplőkben, az egész  csapatban és a készítőkben. Nem volt éppen okos dolog csak az esetleges  gyengeségeket  ecsetelni,de ez is a véleményem egyik része... Nem mentegetőzom,de nem akartam senkit ezzel megbántani,vagy lehúzni a sorozatot. Őszintén mondom,hogy én nagyon sajnálom Sherlockot. Amiket mond Johnról és magáról az nagyon szíven ütött. Ben alakítása egyszerűen lenyűgöző és ezért is szorúl össze tőle a szívem. Fontos hogy a kapcsolatokra is kitértek és nem is ezzel van a probléma.  

A hallucináció, elmepalota. Nem pont így kellet volna írnom ezt sem,mindegy. A lényeg,hogy nekem is a kedvenc jelenetem,de ennek ellenére változatlanul hosszúnak - nem értelmetlennek! - találom.Minden érzelmi szálnak van benne értelme,csak szerintem egyes karaktereket nem használtak ki,vagy nem tudnak ki használni.Azért  érződik kevésnek mert az újabb szereplőket is épphogy meg ismerjük és nem ragadunk le nálluk. Így nézve tényleg gyors egy kicsit...

Két kérdés: Lehet valamit félre értelmezek,de most mi van Sherlokkal és a morfinnal?Ha az amire én gondolok, így jobban érthető a drog dolog,mint az eredetiben... Szegénykém.                  
Tényleg létezik ,hogy az orvosok engedik a betegnek,hogy maguk állítgassák a morfiumot??

Én,John Watson...- Egy szösszenet

Ez az első és igen csak rövid írásom,amit a Sherlock sorozattal kapcsolatban írtam. Nem nagy szám,de remélem lesz akinek ez is tetszik...

***

Unalom. Egy egyszerű és veszélytelen szó.  Többnyire ártalmatlan jószág, nem okoz problémát. Mint hangulati állapot sem halálos. Bár kellemetlen, s mégis, az átlagember könnyen kigyógyulhat belőle, ha átlapoz egy könyvet. Sőt a mai világban egy kis mozdulat is véget vethet neki, ha megnyomsz egy gombot a távirányítón.
Pár hónapja még magam is úgy véltem, valóban ilyen könnyű szembeszállni vele.
Most azonban kezdem átértékelni veszélyességének mértékét. Mint ahogy mondtam, egy átlagember esetében a föntiek, mind sikeresen orvosolnák a problémát. De ha az ember lakótársa, kollégája, mi több barátja, nem más, mint Sherlock Holmes, az a saját bőrén tapasztalhatja, hogy az unalom, milyen megdöbbentő vagy épp egészen gyerekes tettekre sarkall egy nem mindennapi lángelmét.
A zsenit egy hajszál választja el, az őrülttől, így mondják. Ez nem is csoda, ha valaki olyan képességekkel rendelkezik, mint ő. Briliáns elméjét nem köti le semmi, ami hétköznapi és átlagos. Elég hamar rájöttem tehát, hogy barátom számára az unalom elviselhetetlen. Bizonyítja ezt, a kandallóval szemközt álló fal tapétájára mázolt, sárgán mosolygó műalkotás, és az sem kétséges, hogy ezért találok minden héten más és más horror filmbe illő, és nem éppen oda való kísérleti kelléket hűtőgépünk valamely polcán. Ezért rendezett be egy komplett laboratóriumot a konyha asztalán, lombikokkal és bizarr vegyszerekkel, és ezen okból kifolyólag közlekedik a metrón szigonnyal a kezében, és tetőtől talpig véresen.
Ő Sherlock. Ez a puszta tény, már is elég ahhoz, hogy olykor felmentettnek nyilvánítsa önmagát az alapvető társadalmi normák alól. Időnként úgy tartja, ruhát hordani sem köteles.
Szerinte egy lepedő alkalomhoz illő ruhadarab, pláne ha az ember a Buckingham-ben teázik.

JW

Árnyékdallam

A sorozatot veszem ugyan alapul,de már sokszor tapasztaltam,hogy néha  különbözik a véleményem más rajongóéktól és fanfic íróéktól , mert kicsit más az ahogy én látom Sherlockot - jelen esetben érzem őt - és nem vagyok hajlandó az elcsépelt sablonokat követni,ami a jellemét és a gondolatait illeti,valamit a shles "műfajt" is kerülöm.
Egy alkalommal elkövettem azt a hibát,hogy kritikát kértem egy hasonló írásomról,amit szintén Sherlock szemszögéből írtam. Az illető képes volt majdnem egy oldalon át szidni , pusztán azért mert  ő szerinte Sherlock maga, és a gondolkodása nem olyan mint ahogy én lemerészeltem írni. Egész egyszerűen "jelentéktelennek" lett nyilvánítva a munkám,mert mertem egy hangyányival több emberi érzéssel felruházni a karaktert. Mielőtt bárki véleményezné a soron következő írást ,megkérem,hogy gondolkozzon el egy kicsit azon,hogy Sherlock Holmes egy kitalált figura. Ráadásul a sorozat direkt úgy formálja a jellemét,hogy egy teljességgel lehetetlen alak legyen belőle. Nincs ember aki képes lenne az ő fejével gondolkodni,épp ezért tartom igazságtalannak és gonosznak azt aki azt várná ,hogy tökéletes élethűséggel írjak róla. Ez az ami lehetetlen. Megközelítőleg persze lehet vele hasonulni,de egy nem létező személy gondolatainak és tetteinek jellegzetességeit senki nem tudja leellenőrizni. Ez által lehet  akármilyen. Nem hibaként kéne kezelni az esetleges újításokat. Az én Sherlockomnak vannak érzései és ettől nem lesz kevésbé karakterhű. Pont.

Íme :

~Shadowtune~

Her Melody

Betűk. Szavak, melyek mondattá lesznek. Tehát vannak olyan gondolatok, melyek korábban nekem nem jelentettek semmit… Lapok. Fehér üresség, amit sötét bőrkötés tart össze…
Léteznek olyan érzések, melyektől mostanáig irtóztam. Nem hittem, hogy bennem is elindulhat valami… Csend ésnyugalom. Az a két dolog, amitől megfoszt az emlékezés. Talán az írás gyógyír lehet rá? A legtöbben nem látnak ellenséget egy tollban.
Képesek füzetlapoknak bizonygatni, hogy igen is van szívük és lelkük. De nekem is sikerülhet ez?
Ostobaságnak tartom és gyengeségnek. Az utóbbi napok azonban megtörtek. Most engedek a kísértésnek. Írok.
Sose vallanám be senkinek, de megváltoztam. Félek, John tudja, hogy csak látszat, álca, amit a világnak mutatok. Valami, amitől különbnek mondhatom magam a hétköznapi emberektől. A ridegség számomra mindig az erő egy meg nem értett fajtáját jelentette. Még mindig nem tudom elfogadni, hogy megtörténhetett.
Akadt valaki, aki képes volt rést ütni a páncélomon. Nem csak rést ütött, de meg is sebzett.
Köz elférkőzött hozzám, olyan közel, hogy emlékek százát hagyta bennem. Ezek az emlékek pedig csak helyet foglalnak. Nincs hasznuk. Mégis megragadtak és nem tudom elengedni őket. Szeretném azt hinni, hogy legyőzhetem saját magam. De eddig tartott az önámítás. Be kell látnom, hogy valamivel nem lehet szembeszállni. Talán a látszatot sikerül fen tartanom,még akkor is ha elfogadom,hogy legbelül ugyan olyan egyszerű s gyenge vagyok mint bárki a világon. Beismerem, méltó ellenfelet találtam benne. Kis híján egyformák vagyunk.
Ő a legnagyobb félelmem, de valami olyat ébresztett fel bennem, ami sokkal inkább vonz, mint taszít.
Megmutatta egy másik felem, amiről nem akartam tudomást venni. Gyűlölöm azért az ostoba játékért.
Azért mert kísérletezett velem.
Nem is tudja, hogy sikerrel járt. Le nem győzött ugyan, de meggyengített. Elérte, hogy a győzelem, amit fölötte áradtam mostanra fájdalommá váljon. Sikerült neki, ami másnak soha nem fog. Felkeltette az érdeklődésem.
Mi több, beleégett az agyamba és fogást talált rajtam. Megkaparintotta a szívem. Addig szorította, míg nem maradt más fegyverem csak a kegyetlenség és a harag. A Nő. Irene Adler képes volt behálózni. Még most sem enged. A gondolat, hogy egy nő majdnem túljárt az eszemen, nem tölt el boldogsággal. Szánni való bolond vagyok. Ő maga a megtestesült veszély. Ezt teszi annyira érdekessé?  A veszéllyel mindig is különös kapcsolatban álltam… Ami kihívást jelent azzal kész vagyok harcba szállni. Irene-nal is küzdöttem. Ma is küzdök. Ez a párbaj azonban egyikünk javára sem válhat… Csapást mértem rá, de úgy érzem ezzel nem értem el semmit. Láttam megsemmisülni. Mért nem tölt el elégedettséggel? Mért érzem azt, hogy helytelenül cselekedtem? Kínoz a tudat, hogy valami bennem akkor is azt súgta hallgassak a szívemre…  A szívemre,amit titkolok,amiről nem akarok tudomást venni. Akkor is ellenszegültem a sugallatnak és hidegvérrel megkínoztam. Bosszú volt ez?
Megrémültem magamtól… Az álarc, amit olyan sokáig repedések nélkül őriztem, kezdett áttetszővé válni.
 Így sem tudom, meddig rejtőzhetek mögé. Nem tudom, meddig lehetek a hideg és kemény detektív, aki maga is rejtély a világ számára.  Döbbenetes belegondolni, hogy néhány perc vagy néhány óra egészen egyszerűen megrengethet egy stabilnak hitt jellemet. A tapasztalat mégis bizonyítja ezt. Nem tudom biztosan, mit érzek…
Valami olyasmi kerített hatalmába Irene által, amit eddig nem ismertem.  A különös az egészben az, hogy egyre nő a vágy bennem, hogy ezt az érzést megismerjem… Zavarba ejtő ez a káosz. Sosem hittem, hogy van, ami kifoghat rajtam. Most szembe találtam magam egy olyan problémával, ami nem csupán az elmémet teszi próbára,de azzal a lehetőséggel fenyeget,hogy hosszú idő után megadom magam a csábításnak…
Itt még nem tartunk. A gondolat is nevetséges. Sherlock Holmes szerelmes?
Tény, hogy nehéz ellenállni, ha az ellenfél külsőre akár egy angyal is lehetne, de az esze az ördögé…
Kétlem, hogy képes volnék beleszeretni.
Ez a furcsa fájdalom amúgy sem lehet szerelem… Egyesek ezért adnának fel mindent? Felfogatatlan.
Akármi legyen is ami most megbetegít, én szabadulni akarok tőle. Mondjanak kegyetlennek, higgyék továbbra is, hogy nem vagyok képes érezni semmit… Sokkal biztonságosabb, ha az embert nem az érzelmei irányítják. Tisztább az elméd, ha nem befolyásol a szíved. Bár megszabadulhatnék az emlékétől… Felejteni akarom minden szavát és azt is, amit velem mondatott a félelem és a harag. A szerelem nem így beszél. Ezzel győzködöm magam… Nem helyén való, hogy félelemmel tölt el. Nem kéne, hogy szörnyet csináljon belőlem a tudat.
Vajon kellemesebb lenne, ha elfogadnám? Akkor még ennyire sem tudnám távol tartani magam tőle.
Tudom milyen, ha valaminek a rabjává válunk. Nem lehetek annyira ostoba, hogy ilyesmire pazaroljam az időm.
Próbálom ki ölni magamból Irene-t. Hihetetlen, újra és újra kudarcot vall a szándék.
Johnban a kezdetektől gyanút ébresztettem. Nem cáfolhatom sehogy, mert a tudatalattim kigúnyol engem.
Ahányszor csak győzni érzem, az érzelmeket a zenéhez menekülök. Kezdetben ugyan úgy megnyugvásra leltem hegedűm húrjainak búgásában, mint akár mikor az előtt. Számíthattam rá, hiszen a hangszer által szavak nélkül szabadulhattam meg az érzelmek feleslegétől.  De ez is meg változott. Az első felelőtlen pillanatban a felejtés vágya íratta velem azt a dallamot. Mikor ott álltam az ablakban a lelkem kavargott. Nem akartam mást, csak hogy meg nem történté, tegyem a találkozást. Azzal a szándékkal idéztem fel az arcát, mozdulatait, s hangát, hogy amint a dalnak vége, megszabaduljak Irene-től. Azért írtam tele a kotta lapot, hogy aztán elzárjam egy fiók mélyére, akár az érzéseimet. Azóta nem először tört rám a késztetés és valamiért a lapok most megint itt vannak előttem…